A környezetével szoros összhangban levő, a helyi anyagokra támaszkodó, lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyó üdülőtelep épült fel az izlandi főváros vonzáskörzetében, de mégis érintetlen vidéken.

Reykjavíktól keletre, egy kis tó mellett áll az az üdülőhely, amelynek legfőbb célja az volt, hogy a házak a lehető legkisebb mértékben zavarják a táj összhangját, és hagyják meg a rálátást a tóra. Ezt elsősorban az épületek vonalvezetésével és a zölddel bevont tetővel oldották meg. Így a házak szinte teljesen belesimulnak a környezetükbe, a háztetőkön pedig a növényvilág folytatódik. A házak a tóra nagy üvegfelületekkel néznek, így rengeteg napfényt tudnak befogadni.

A tetőre felfuttatott vegetáció egybefolyik a környező növénytakaróval, ezzel egyfajta természetes szigetelést is nyújt a háznak. Mindkét házhoz azt a növényzetet használták fel, amelyet az alapozásnál mozgattak meg. Szintén az alapozáskor kitermelt kőzetet hasznosították a házak mellé épített szélfogó falaknál.

A házak alaprajza egyszerű, lényegében egy négyzetalakot rajzol ki, és legfőképpen a praktikumra törekszik. A fő irányt a bejárattól induló folyosó alkotja, a helyiségeket lazán fűzték fel erre, a házon belül jó az átláthatóság.

A helyiségek a tolóajtókkal szinte egybenyithatóvá váltak, ugyanakkor könnyen szeparálhatóak is. Több helyiségből, így például a fürdőszobából is közvetlenül elérhető a ház mellett futó, deszkázott terasz, amelyen egy a domboldalba vájt, védett tűzrakóhelyet is létesítettek.

Az épület külsejét beszenesített függőleges deszkázattal borították, ez a motívum a beltéri mennyezeten is visszaköszön. A falak nagy része előre gyártott falemezekből készült, a padlózatot pedig gondosan polírozott betonfelület alkotja. Az egyedileg készített, szintén minimalista bútorok a visszafogott kényelmet szolgálják.

^(Forrás)